|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Berki Ferenc 2009. november 14.Már csak képek és hangfelvételek tanúskodnak a legnevesebb kalotaszegi táncosok és muzsikusok páratlan tehetségéről, de emléküket őrzi az utókor. Ezt teszi a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes is: a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes előadásával november 13-án kezdődött népzene- és néptánctalálkozó, melyet Fodor Sándor Netti (1922–2004) és Berki Ferenc Árus emlékének szentelnek. A kolozsváriak Könczei Csongor koreográfiájában bemutatott Portré című összeállítása emléket állít erdélyi cigánymuzsikusoknak, a Postakert (Könczei Árpád és Csongor koreográfiája) a hatvanas, hetvenes évek kolozsvári Postakertjét idézte, mely akkoriban a városba szolgáló széki fiatalok találkozóhelye volt. November 14-én szakmai előadásokon elevenítik fel említett két kalotaszegi adatközlő zenei és táncos hagyatékát, erre az alkalomra DVD-t állítottak össze gyűjtésükből, majd fellépnek a hagyományőrző együttesek. /Fekete Réka: Az emlékőrzés jegyében gyűltek össze (XXI. népzene- s néptánctalálkozó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./2017. május 20.Gyöngyszemek a cifra Kalotaszegről (Mundruc – a Háromszék Táncegyüttes előadása)Hétköznap és ünnep Magyarvistán, avagy táncos barangolás a cifra Kalotaszegen – lehetne a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Mundruc című új produkciójának alcíme. Könczei Árpád rendező-koreográfus Martin Györgynek, a magyar és az egyetemes folklorisztikai kutatás kiemelkedő egyéniségének állít emléket a táncszínházi előadással, amelyben megidézi a negyven éve elhunyt Mátyás István Mundruc, „a kalotaszegi legényes legkiválóbb őrzője, alkotója és előadója” – ahogyan a magyarvistai szülőháza falán elhelyezett emléktáblán olvassuk – alakját, és bemutatja azt a környezetet, amelyben élt. Egy magyarvistai gazda dölyfös felesége (Lukács Réka) cifrálkodik. Cserélgeti gyönyörű viselete darabjait. Ez sem tetszik, az sem tetszik – a körülötte sürgő-forgó lányok sehogy sem tudnak kedvében járni. Ezalatt a Heveder zenekar Bach Máté passiójának II. részéből játszik részletet – az előadás alatt többször visszatérő zenei motívum méltóságot kölcsönöz a jeleneteknek. A férfiak mulatnak, hol csendesebben, hol erőteljesebben. A vistai gazda (Gidró Roland) magabiztos, hisz ő otthon van, mások előtt is káromolja feleségét, csak akkor húzódik kissé vissza, amikor jobb táncos lép a muzsikusok elé, mint ő. Köztük van a híres bogártelki Fekete János Poncsa (Pável Hunor Mihály), a mérai Berki Ferenc Árus (Lupuly Jakab), de ott vannak az inaktelki legények is, akik szintén híresek táncukról. A mulatságba készül Mátyás István Mundruc (Melles Endre) is, a tükör előtt még egyet lendít a lábán, könnyedén jár el néhány pontot eredeti magyarvistai hangfelvételre. A szerénységéről ismert Mundruc fellépése visszafogott, mégis minden tekintet őt követi, a mulatozó férfiak elismerően nézik a leggazdagabb figurakinccsel rendelkező táncost. Martin György írja Mátyás Istvánról: „Egy olyan táncra, zenére, külsőségekre s az egyéni megnyilatkozás más formáira is sokat adó erdélyi parasztközösség tagja volt, melyben a tánc becsület és dicsőség dolga, s a legszebb férfierények közé tartozik, mely faluszerte az egész vidéken megbecsülést jelentett neki. Emberi, férfisikereit köszönhette tánctudásának, jól sikerült házasságát, becsületét a faluban és a környéken, holott nem tehetős első gazdacsaládból származott. A táncot mintegy társadalmi felemelkedése eszközéül tudta fölhasználni. (…) a magasrendű individuális férfitánckultúra utolsó nagy villanása volt, s mint ilyen, számunkra ma már s a jövőben is valószínűleg egyszeri és megismételhetetlen marad.” Bátran kijelenthetjük: Melles Endre a mundruci úton jár. Bár tánctudását nem úgy szerezte, mint azok, akiknek a tánc szervesen hozzátartozott az életükhöz, sikerült megfejtenie a kalotaszegi legényes lélektanát és elsajátítania azt a könnyedséget, ami okán tiszteletbeli kalotaszeginek tekinthetjük. Az előadás nem szűkölködik mívesen kimunkált jelenetekben – nem tartozik ezek közé a lányok esetlen mozdulatokra szabott, libasoros bemutatkozása – és jól megformált karakterekben, ami legkevésbé a néptánckutatóról (Márton Csaba) mondható el. Színház és tánc találkozásának vagyunk tanúi több ízben, köztük akkor is, amikor a katonák orrvérzésig ismétlődő értelmetlen parancsokat teljesítenek – a káplárt megjelenítő Portik Norbert telitalálat erre a szerepre. Egy másik ékköve az előadásnak, ahogyan az idősődő Mundruc lábát édesanyja (Vajda Katalin) mossa – van valami krisztusi a jelenetben –, ezt követően a mezítlábas férfi tánca visszafogottságában is erőt sugároz. Martin Györgyről tudjuk, hogy fiatal korában néhány évig hivatásos táncos volt, majd élete végéig kutatta, gyűjtötte a néptáncot, így nem lepődünk meg, hogy a táncban tisztes követője a kalotaszegieknek. A néptánckutatót alakító pantallós értelmiségi jelenléte és a pannók – amelyeknek egyik oldalán egy-egy jelenet fotója van, a másik felén pedig a budai várban Mátyás Istvánról 1967-ben készített, egyik leghíresebb hangosfilmes felvételen rögzített táncfolyam táncírásos partitúrája áll – azt bizonyítják, hogy a kutatás és az írásbeliség értéket tud menteni az utókornak. A városról érkező néptánckutató és a hagyományos falusi közösség két külön világ megjelenítője, ez esetben ellenben ugyanannak az értéknek a képviselői. A közös táncanyanyelv hozza össze őket, az az örökség, amelyet Könczei Árpád zeneszerzőként a bachi magaslatba emel. Az előadás vége felé a Heveder zenekar Bach h-moll szvitjének utolsó tételét játssza Könczei-féle feldolgozásban, amelyhez a kalotaszegi legényes éppen olyan jól illik, mint a Nádas mente muzsikájához. Könczei Árpád tánctrilógiája (Száz évig, 2011; A banda, 2013 és a május 5-én bemutatott Mundruc) nemcsak amiatt fontos, mert azoknak a zenészeknek, táncosoknak, néptánckutatóknak állít emléket, akik által átörökíthető volt műveltségünk egy igen értékes szelete, hanem abban is lényegre törő, hogy minél többen tanulják meg és sajátítsák el olyan szinten ezt az örökséget, ahogyan eleink művelték. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
